Ohhhhhh See that girl, Watch the scene, Diggin’ the dancing queen, ooáááhhhhh Diggin’ the dancing queen, uhhhhh – énekel a zárószámban Kálmán Anita, Tóth Lilla és talán Terbe Dóra, a függöny mögül nem látni igazából. Tárárá, párárá tárárá, uuááhh, párárá dancing queen uuoooohhh – táncol teli energiával a színpad melletti sötétben Alda, egész egy­szerűen érthetetlen, hogy bírja, amikor már mindenki kész van, itt a legutolsó szám, halál fáradtan rogynak le a zsinórmesterek, színpadi segítők a nemrég még kellékként szereplő kanapéra, vagy amit épp találnak. Aztán a záró, harmadik előadáson még ezen is túltesz, letépi Toldi Gergő fejéről a fülest, úgy énekel bele a mikrofonba tánc közben.

Gergő a fülessel az első előadáson, április végén

– Igazából nem is fizikailag fáradunk el, hanem inkább pszichésen: borzasztóan kell minden kis apróságra figyelnünk, mert ha valami nem stimmel, elmehet rajta az előadás – magyarázza Orosz Viktor, aki eddig Martin összes színpadi produkciójában részt vett Majsán, most meg már mint szak­ember jött vissza segíteni, hiszen a gimi után Szegedre ment díszletezőnek a Nemzeti Színházba. Az előadás közben mesélt erről, amikor volt pár perc szuss­zanni, leültünk a függöny mögötti kanapéra, és amíg Pócsik Dani és Kollár Peti kettőse van a színpadon, mi csöndben beszélgettünk. 

Viktor a függöny mögött hátul. Szinte teljes sötétben kell a zsinórokat kezelnie

Viktor a függöny mögött hátul. Szinte teljes sötétben kell a zsinórokat kezelnie

Mire a Dancing Queenig eljutottunk, s egyáltalán odáig, hogy leülhessünk pár percre, azért történt egy s más. Még el sem kez­dő­dött az előadás, de már igazítani kellett a Jégkirálynő állványán, nem elég nőies Alföldi Anna megjelenése a létra tetején – érvel a kellékekért felelős Alda, és a színpadmester Vörös Dánielnek nem marad választása, igazít.
De ez csak a bemelegítés. Az első néhány szám után a függöny mögé betolt állványról egyszerre vagy öten kezdik el letépni a dzsungel díszítést, Tóth Gergő, Fodor Dénes, Vlado, Dani, Katona Marci szaggatja a leveleket, Alda gyűjti kupacba, mert alig pár perc múlva már díszítés nélkül kell kitolni a szín­padra az újabb dalhoz. Közben persze alig látni valamit, minimális a fény oldalt, másképp zavarná az előadást, meg egyébként is, nem az a lényeg, ők lássanak, hanem az, hogy a közönséget és a produkciót ne zavarják az oldalról beszűrődő fények. Még sötétebb van a másik oldalt, ahol Horváth Helga és Hajni szerelik a színpadra igyekvőkre a mikroportokat, illetve szedik le róluk. Egy falnak fordított kis asztali lámpa az összes fényforrás, meg ami még a színpadról beszűrődik, sokat nem segít. Így kell cserélgetniük ezeket a kis bigyókat szakadatlan, megállás nélkül. Mögöttük Tur­csány Roli nyugodtabb, az egyik kezében a függönykötél, a másikban a mobilja, ezen az oldalon nem annyira strapás a meló, a másikon jönnek-mennek a díszletek, a sze­replők, a táncosok és énekesek.

Alda ez előadás előtt mindent ellenőriz

Alda ez előadás előtt mindent ellenőriz

Dani színpadmesterként mindent megcsinál, ha kell, szerel, igazít, vagy éppen a többieket irányítja

Vissza is megyek, épp kez­dő­dik a szünet, a srácok azt veszik számba derűs nyugalommal, hiszen ami történt, megtörtént, mit rontottak el a nagy rohanásban, mi maradt a színpadon, amit ki kellett volna hozni, és így tovább. A közönség ebből az égvilágon semmit sem vett észre, ami ott maradt, odatartozónak gondolták. Óvatos érdeklődé­sem­mel se tudnak mit kezdeni, azt se nagyon értik, mit kérdezek: abszolút jó az előadás, nagyon tet­szik, nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó lesz – záporoztak a dicséretek, én meg nyilván nem firtattam, mire gondolok, maradjon a backstage titka mi volt jó, mi nem. Azért a harmadik előadáson volt egy kis röhögéssel vegyes riadalom, amikor pont a Terbe Izabella jelenethez használt piás üveg maradt kint a színpad sarkában: a nézőtérről éppen visszaérkeztem, amikor Alda fülig érő szájjal bekapja a függöny elől az üveget, szerintem mindenki azt gondolta, az előadáshoz tartozik, ha egyáltalán észrevette bárki is.

Nagyjából ennyi látszódik az előadásból

Nagyjából ennyi látszódik az előadásból

Sok idő nem volt pihenésre, kezdődött a második felvonás. A vizuális effektekért felelős Ger­gő, mint a nyugalom élő szob­ra ismét elfoglalta helyét fülesével a függöny mögött, Dani, mint színpadmester jelt adott, s indult az őrület. Addig még nem volt különösebb kavalkád, ameddig a szóló számok mentek, mert ha néha-néha megjelent háttértáncosnak Vlado és Viki, vagy néhány mayossás pár, ezeket a próbák után már mindenki rutinból kezelte, nagy kavarodást nem okozott.

Egy pár táncosláb semmi

Egy pár táncosláb semmi

Meg egyébként is, ekkorra már szinte minden smink kész volt, legalábbis a májusi két előadásra, mert ekkor beszállt segíteni Attila és Péter is, így a második felvonás kezdetére nagyjából összeállt a színpadra lépők arca, haja.

A premieren a hátsó kis öltöző volt dugig tele a sminkelő, öltözködő lányokkal

A premieren a hátsó kis öltöző volt dugig tele a sminkelő, öltözködő lányokkal

Izgalmassá ott vált a függöny mögött az előadás, amikor egymás után lépett színpadra a tánckar, hát ott aztán tényleg őrület volt. Oldalt alig lehet elférni, sötét van, meleg, be kell tolni az állványt, de úgy, hogy pont a két lába közé férjen a kanapé, közben hozni kell a székeket, mert jön a Kabaré, de már ott tobzódnak oldalt Mónika, Edina, Laura és a többiek, halálosan izgulnak, és miközben hozzák, viszik a díszleteket, megy a nyugtatás, biztatás, ölelés, minden jó lesz, nyugi. A nézőtérről még a behúzott függöny mögül is egyre erősebben lehet hallani a tetszésnyilvánítást, Újhelyi Andrea művésznő adja elő A díva panaszát, “Mondd, hova lett a szerepem? Csak úgy eltűntem hirtelem! A darab lassan véget ér, és semmi dolgom – ez nem ér!
Ülök a színfalak mögött, az ócska jelmezek között! Egy boldogtalan díva frusztráltan, sírva-ríva, a rendező jól kibabrált velem!”. Nevetés, tapsvihar, kár hogy nem látunk belőle semmit. A harmadik előadáson aztán Gergő előkapja a telefonját, webközvetítésen nézzük Andrea produkcióját. Majd jön a bordélyházas jelenet tele finom erotikával, a lányok pillangóként röpködnek virágról virágra, fiúkra, lányokra, körbe-körbe mindenkire, ahogy az ilyen helyeken már csak lenni szokott. Ezt nagyon jól kitalálták Martinék, a közönség tombol, pedig még csak most jön a vége.

A vezérlőpult Bubori Tamással, de itt volt még az előadás közben Abonyi Pisti, Csorba Laci és TIM is, közösen alakították a hangot, fényt, effektet

Az utolsó néhány szám a nézőtér felől fergeteges, a színapad mögött maga a pokol. Honey honey, esernyők, medúzák, görkorisok, táncosok, énekesek, beszűrődik, ahogy a közönség roppant élvezi, tapsvihar, miközben már a következő számhoz rángatja le mindenki magáról a ruhát, húzza fel a másikat, nincs idő szégyenlősködni, meg amúgy is, ez nem klastrom, hanem színház. Az utolsó számnál már ott van mindenki a színpad oldalában, aki csak teheti, kimenekül, hogy elférjenek a táncosok, énekesek, majd mikor beáramlottak, vissza, majd jön a Ohhhhhh See that girl, Watch the scene, Diggin’ the dancing queen, ooáááhhhhh Diggin’ the dancing queen, uhhhhh, és Aldát kivéve mindenki legszívesebben összerogyna. Vastaps, ismétlés, tapsrend, Martin köszönetet mond mindenkinek, a végén színpadra szólítja a színpadi segítőket is, akik nélkül csak dalest lehetett volna és nem nagybetűs színház. Függöny, és mindenkin kitör a boldogság: örömkönnyek folynak, önfeledten ölelkezik össze mindenki, megcsi­náltuk, ismét sikerült…

Musicalek éjszakája 2. Konecsni György Kulturális Központ Kiskunmajsa, 2016. április-május. Rendező: Tőzsér István Martin, Produkciós manager: Pócsik Olga

Képgaléria a színpad mögötti munkáról és az előadás végéről (katt a képre):

Az első előadás néhány felvétele (katt a képre):

No Comment

Minden vélemény számít!

Previous post

Megkapták a serdülők az aranyat

Next post

Lázongás a halasi menekülttáborban