1898. évi március hó 15-én, s szabadságharc kitörésének ötvenesztendős évfordulóján nagy ünnepségeket rendeztek országszerte. Ezekből az ünnepségekből Majsa is kivette a részét s a képviselőtestület díszközgyűlést tartott a következő tárgysorozattal:

“A községi elöljáróságnak és képviselőtestületnek tagjai délelőtt fél 8 órakor a nemzeti zászlóval díszített városháza tanácstermében összegyülekezvén, az ezen ünnep alkalmából tartandó díszközgyűlésen testületileg az Isten házába vonultak s ott a Vághegyi Ágoston plébános úr által megtartott hálaadó istentiszteleten vettek részt. Ezután a községházára vonultak, ahol megkezdődött a díszközgyűlés.

Gyöngyösi Dániel, a gyűlés elnöke az ünnepi közgyűlést ekként nyitotta meg:

Mélyen tisztelt közgyűlés!

Ma van félszázados évfordulója annak a magasztos eseménynek, mely hazánk történetében egy újabb korszakot alkotott. Ma 50 éve nyert Magyarország képviseleti alkotmányt, felelős minisztériumot, szabad sajtót és szólásszabadságot. Ez a nap tett millió és millió jobbágyot a törvény előtt egyenlő magyar polgárrá, kinek ajkairól ilyetén hangzik fel a dal: „Dalra fel hát, büszke dalra Magyarország népe! Hogy dalunkat aki hallja, velünk tudjon érezni. Hadd dobogjon hű szívében és hevítse alva, ébren. Hőstetteket mi terem: Magasztos honszerelem!

Illető tehát, hogy e napot minden magyar ember megünnepelje, mely nap emlékére írta Petőfi Sándor, koszorús kötőnk eme szép versét, hogy „Nagyapáink és apáink, még egy század elhaladt. Nem tevének annyit, mint mi huszonnégy óra alatt. E nap megörökítése végett hívtuk egybe a mai díszközgyűlést, amidőn üdvözlöm az igen tisztelt képviselő urakat, a gyűlést ezennel megnyitom, s felkérem Tettes Főjegyző urat, szíveskedjék az ünnepi beszédet megtartani.

Az elnöki megnyitó végeztével Ettvel Gyula főjegyző s következő ünnepi beszédet tartotta:

Mélyen tisztelt Ünneplő Közönség!

Ünnepet ülni jöttünk össze ma, egyesítve szíveink érzését a nemzet millióinak érzelmeivel. Magasztos gondolat járja át lelkeink legbensőbb rejtekét, annak meggondolásánál, mit jelent ez ünnep mindannyiunknak. A nagy idők nagy embereinek lelkeit érezzük leszállani hozzánk, hogy bennünk, mint tükreinkben lássuk visszaragyogni fölséges dicsfényét nemzeti életünk azon korszakot alkotó mozzanatának, melyhez hasonlót az emberiség történelme felmutatni nem tud.

Március 15-e kegyeletes ünnepként volt beírva már 50 év óta minden honfiszív naptárjába; most, az ötvenéves évforduló alkalmából nyilvános ünnepként kér az helyet magának azon szép napon között, melyek a magyar nemzet dicsőségét, felvilágosodottságát, szabadságát és felebaráti szeretetét hirdetni és megörökíteni lesznek hivatva a történelem lapjain. Nekünk az anyagias önzés hínárjában evickélő törpe nemzedéknek szinte hihetetlennek tűnnek fel azon mesébe illő események, melynek az 50 év előtti szép napokban a magyar nevet tiszteltté, csodálttá és bámulat tárgyává tették az egész művelt világ előtt.

(…) Régi jó idők! Szép és hangzatos frázis! Sok remény, sok dicsőség van burkolva ennek köpenye alá! De ki volt ezeknek tulajdonosa, osztályrészese? Egy maroknyi kiváltságos töredéké azon nagy nemzet-családnak, amelyet magyar nemzet néven ismer a történelem. A maroknyi kiváltságos töredék volt élvezője az emberi jogoknak, viselője a dicsőségnek, mely jogosan az egész nemzet tulajdona volt.

(…) Hazánk története kivételes helyzetet biztosít e téren a magyar nemzetnek. Nálunk nem a külerőszak, nem a kényszerhelyzet szülte meg a milliók vágyát képező eredményt. Itt a jogokat, a nemzeti dicsőségnek kedvezményezett kiváltságosai maguk jöttek a gondolatra, hogy az ez ideig csupán általunk élvezett emberi jogok birtoklására az addig csak szolgaságban tengődő milliók, mint velük egyenlő Isten képmására teremtett testvérek, velük egyenlő jogon hivatvák és lelkük jobb érzése önként kimondatta velük a „Testvériség, Egyenlőség, Szabadság” jelszavát.

(…) Árpád, a dicső honalapító fejedelem a nemzet kiváltságos osztályainak szerezte meg a tejjel-mézzel folyó Kánaánt. A nemesség 50 év előtt önként osztotta meg azt a nemzet nagy zömével, kiterjesztve jogait azokra is, akik annak élvezetéből ez ideig kizárva voltak. Így jött létre a nemzeti újjászületés azon dicső korszaknak, melynek hajnala 1848. március 15-én virradt fel s melynek 50 éves évfordulóját mai napon ünnepli a magyar nemzet.

(…) De a kegyelet mellett lehetetlen nem adóznunk azon szeretetteljes atyai gondoskodás iránt is, melyet a világ legalkotmányosabb fejedelme, dicsőségesen uralkodó apostoli királyunk hozzá rajongó szeretettel és vonzódással viseltető hű magyar népe iránt kegyes volt és amely lehetővé tette azt, hogy oly sok szenvedés után ez a mai ünnep az egész magyar nemzetet boldogító ünneppé lehetett.

E hálás érzelemtől és a szíveinkben élő hazaszeretet melegétől ösztönöztetve, úgy hiszem mindnyájunk óhaját fejezem ki akkor, midőn beszédemet e felkiáltással zárom:

Éljen a király! Éljen a haza!”

A király és haza éltetését követő ágyúlövések elhangzása után Gyulai János tartotta meg zárbeszédét:

„Helyben nyomon követve a történelmet, ismerteti a márciusi nagy mozgalmat, mely mint vihar zúgott át egész Európán, ledöntve a rabszolgaságnak emelt vályogházakat, de mint az ébredő tavasz lanyha szellője, halkan suhant be a munkában eltörődött s az emberi jogoktól hermetice elzárt nép kunyhóinka ablakán és felköltötte az emberek millióit, hangos szóval hirdetve: Itt a szabadság, a népjog ébredése!

Legyen e napon szívünknek egy dobbanása, s egy gondolata agyunknak: szeretni a hazát örömében és bánatában egyaránt. Legyen oltár e napon minden magyar kebele s lobogjon fel rajta a hazaszeretet olthatatlan szent tüze. Emlékezzünk meg ez örömünnepen kegyeltünk adójával azokról a névtelen hősökről, kiknek kihullott piros vérén és elfeledett sírjain épült fel e haza ezeréves épülete s szálljon égba ajkainkról a költő imája:

„Hamvaikat őrizd, kik a honért haltak,

Parancsolj Uram az égi madaraknak,

Hadd menjenek széjjel, szóljanak mindnyájan

Sírjaikon szerte a magyar hazában,

Adj nekik pihenést, üdvözítő álmot,

Legyen csontjaiknak nyugodalma áldott.

Kegyeletes utód szórja be virággal

S tanuljon a porból századokon által.

És ha vész fenyeget, harsona megharsan,

Kardjaink élére szállj zúgó viharban,

Csapj le, mint a villám ellenséges hadára,

Ne érje a sarkát szép hazának határa!

Szállj mint eleven tűz, lobogással égve,

Honszerelem gyanánt mindnyájunk szívébe.

Bátoríts, vezérelj tartós diadalra,

Szabadság Istene, vigyázz a magyarra!”

/:Pósa:/

A zárbeszéd elhangzása után elnök a jelenvoltak egyhangú beleegyezése mellett határozatilag kimondotta, hogy a mai ünnepi díszközgyűlést a képviselő-testület jegyzőkönyvileg megörökíttetni rendeli. Ezzel a jelenvoltak szíves megjelenését megköszönve, őket üdvözölve, a gyűlést feloszlottnak nyilvánította.

Gyöngyösi Dániel h. főbíró

Füstöss Bertalan jegyzőkönyv Csőke Nándor, Tóth Mihály hitelesítők

(Ifj. Csábrádi János Kiskunmajsa történetét feldolgozó kéziratos művéből)

No Comment

Minden vélemény számít!

Previous post

Majsa és a szabadságharc

Next post

Szekfű János Majsán marad