Elkezdődött a térfigyelők kihelyezése – tette közzé alig egy órával ezelőtt Facebook oldalán Fogl András alpolgármester.

Fotó: Fogl András

Az önkormányzat tavaly benyújtott pályázatának köszönhetően, döntően Uniós forrásból újabb nyolc kamerával bővülhet a már meglévő térfigyelő rendszer városunkban – írja -, majd hozzáteszi, javaslatáról  még tavaly júniusban döntött a képviselő-testület, mely után sikerült elnyerni a megvalósításhoz szükséges forrást, s azt követően elindítani a közbeszerzési eljárást.

Mint print számunkban megírtuk, a közbeszerzési eljárást a Szentinel Vagyonvédelmi Biztonság-technikai Kft. nyerte, így ők valósítják meg a 12,5 millió forintos beruházást, melynek során az eddig kiépült rendszer nyolc kamerával fog bővülni: Iskola utca (múzeum és iskola környezete), Árpád utca (Halasi út bejövő szakasza), Soltvadkerti út, Félegyházi út (Bableves csárda), Kálvária utca (Gimnázium és piac környezete), Fő utca vége Csólyospálos irányába, Szabadkai út és a városközpont. A helyszínek ismertetésén túl a kiskunmajsai alpolgármester még hozzátette posztjában: A bejövő útszakaszokra kihelyezett kamerák (Szeged, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas) alkalmasak lesznek a rendszámfelismerésre és sebességmérésre is.

A most telepített rendszer már a napokban megkezdheti működését.

No Comment

Minden vélemény számít!

Previous post

Halálos baleset a hétvégén

Next post

Táncoljuk körbe Kiskunmajsát!