Peranyagok, század eleji fényképek, siratóasszonyok kézzel írt imái, régészeti leletek, a polgári élet dokumentumai. Kiskunmajsára hagyná a helytörténeti szempontból pótolhatatlan értékeit Csík Antal.

Bagatell összeget, mindössze 500 ezer forintot kér a város számára igazából felbecsülhetetlen értékű gyűjteményéért Kiskunmajsa egykori helytörténésze, Csík Antal. A gesztus értékű felajánlásban megtalálható a Kiskunmajsán fellelhető, 1769-1880 közötti iratanyag több mint ötven jelentősebb darabja, de a gyűjtemény tartalmazza az 1818-as Majsa-Halas határper iratait is. Az iratok mellett Plohn Béla fényképész 1900-as évek elején készült fényképei, üvegnegatívjai, valamint jelentős néprajzi anyag is a gyűjtemény részét képezi, ahogy a helytörténeti jelentőségű kiskunmajsai újságok több mint száz példánya is.

A gyűjtemény egyházi vonatkozású anyagában megtalálható az 1950-es években kézzel írt búcsúvezető imakönyv, valamint a siratóasszonyok nyomtatott és kézzel írt imái.

Mindezeken felül értékesebbé teszik a gyűjteményt: az úgynevezett kisnyomtatványok a kiskunmajsai kereskedelemből, a polgári életformából, naptárak, iskolakönyvek, iskolai eszközök, néprajzi könyvek, plakátok, képeslapok, régészeti szórványleletek Majsa környékéről, katonai emlékek az első- és a második világháborúból.

Csík Antal, vagy ahogy Kiskunmajsán mindenki ismeri, Tóni bácsi az 1960-as és 70-es években gyűjtötte, mentette Kiskunmajsa tárgyi-szellemi hagyatékát, az akkor kialakított “Padlásmúzeumában” az 1970-es években sok kiskunmajsai és vidéki vendég is megfordult. Az 1980-as évekre sikerült kialakítaniuk a megyei múzeum szakemberei segítségével a TSz régi irodaépületben a gyűjtemény termeit, majd a múzeum a gyűjteménnyel – már Tóni bácsi 2002-es nyugdíjba vonulását követően – átköltözött új helyére, az Iskola utcába.

A Konecsni György Helytörténeti Gyűjtemény igazgatója, Tóth Viktor, úgy véli, fontos lenne a gyűjtemény megvásárlása, mivel korábban gyakran előfordult, hogy a nagy kiskunmajsai gyűjtők számos pótolhatatlan értéke örökre eltűnt, mert nem nyílt lehetőség azok megvételére, átvételére. Az igazgató forrást is talált a gyűjtemény vételi árára, az intézménytől előzőleg elvont 2,2 millió forintos pénzmaradványt.

No Comment

Minden vélemény számít!

Previous post

Ebben nőtt Szank Majsa fölé

Next post

Majsáról a Dunához: polgárőrök az árvízvédelemben