Kiskunmajsán a Gringo’s csatlakozott elsőként az új mozgalomhoz

[sws_green_box box_size=”630″]Bács-Kiskunban öt helyen lehet találkozni azzal a matricával, ami jelzi, felfüggesztett kávé iható a helyen. Az öt helyből kettő a kiskunmajsai kistérségben található, az egyik a Majsai Gringo’s, a másik Jászszentlászlón a Dózsa György utcai Babkávé.

gringosus[/sws_green_box]Alig néhány hete indult, s máris meghódította a világot a felfüggesztett kávé mozgalma. Kiskunmajsán elsőként, s tudomásunk szerint eddig egyedüliként a Gringo’s Majsa csatlakozott a kezdeményezéshez. Péter-Szabó Ádám, a kávézó tulajdonosa úgy véli, ez nagy segítség lehet azoknak, akik akár kávéra, akár valami finomságra vágynak, de nem engedhetik meg maguknak. – Az alkoholos italokon kívül gyakorlatilag bármilyen termékünkre kérhető felfüggesztett számla. Ekkor a vendég jelzi, mennyivel szeretne a fogyasztásánál többet fizetni, amit mi hozzászámolunk a számlájához, de az általa fizetett összeget félretesszük a rászorulóknak – magyarázta a felfüggesztett kávé működési mechanizmusát a Kunsági Hírlapnak a kávézó tulajdonosa.

– Szerintetek ki fogja igénybe venni a szolgáltatást?

– A kezdeményezést alapvetően azoknak a nehéz helyzetben lévő embereknek találták ki, akiknek egy kávé kifizetése is gondot okozhat. Mi alapvetően azt szeretnénk, ha itt Kiskunmajsán azok a családok is vásárolhatnának egy-egy üdítőt, finomságot a gyermekeiknek, akik ezt nem nagyon engedhetik meg maguknak, de persze mindenki azt fogyaszt az alkohol tartalmú termékeken kívül, amit szeretne, ha van éppen “felfüggesztett kávénk”.

– Ezt honnan tudhatják a vendégek?

– Hogy ne jöjjön senki zavarba, a pulton egy üvegedényke van a mozgalom matricájával, aki bejön a kávézóba, az kérdés nélkül is láthatja, van-e felfüggesztett kávé, meg se kell kérdeznie.

A Suspensed Coffee, Adj egyet ajándékba, Plusz egy kávé neveken terjedő mozgalomnak már saját Facebook oldala is van, de ami még fontosabb, térképen is nyomon lehet követni, hol árulnak felfüggesztett kávét vagy termékeket. Eredetileg Olaszországból indult a kezdeményezés, egyes források szerint Nápolyból, más források szerint Firenzéből. Egyes források szerint a 2000-es évek közepén, és most, a Facebook segítségével lett világméretű, megint csak más források szerint a gyökerek a második világháború utánra tehetők, amikor a nápolyiak így próbáltak segíteni a háború utáni nélkülözőkön.

No Comment

Minden vélemény számít!

Previous post

Zöld az Isten: Szikora Melinda a Fradiban

Next post

Bajnok lett a kézi ifi