Egész Európát valami sajátságos láz hatja át, amely benne van a levegőben, benne az emberek, a nemzetek szívében. A reakció kezd kibillenni eddigi fölényéből és nyugalmából: érzi, hogy valami soha nem látott processus következik. Berlin tele van a nép által emelt torlaszokkal, amelyek már emberéletet is követeltek. A vér szaga még jobban felbőszíti a tömeget s a király kénytelen kalapot emelni a barikádok hősi halottjai előtt.

Magyarországon a pesti Pilvax kávéház az elégedetlenek tanyája, innen indul hódító útjára a bohémlelkű poéta vérpezsdítő költeménye a „Nemzeti dal”…

Kiskunmajsa község a szabadságharc első étapjának nem volt aktív részese.

Ez a passzív magatartás nemcsak azzal magyarázható, hogy a jászkunok általában schwarzgelbek s a dinasztiához hűek voltak, bár ez sem volna érthetetlen, ha a körülményeket figyelembe vesszük. Elvitathatatlan, hogy a Jászkunok kiváltságaik legnagyobb részér Habsburgi királyainktól nyerték, akik iránt hűséggel és hálával viseltettek.

 Majsa passzívnak mondható álláspontját magyarázza az a tény is, hogy hihetetlenül komisz, járhatatlan utai révén a kereskedelmi, ipari és szellemi élet gócpontjaitól szinte teljesen izolálva volt s a híreket is csak nagy késéssel kapta a város.

Hogy mást ne is említsek, a szabadság nagy ünnepén, március Idusán lejátszódott eseményekről csak nyolc nap múlva szerzett tudomást.

Közismert dolog emellett az is, hogy a jászkunok mindig elsőrendő taktikusok és diplomaták voltak, akik a mélyére szerettek először nézni a dolgoknak, mielőtt szívvel-lélekkel melléje szegődtek volna.

Hogy mindemellett a város vezetősége és lakossága egyaránt jó hazafi volt, azt bizonyítja a szabadságharcban részt vett és elesett majsai honvédek nagy száma is.

A város közgyűlés és tanácsülés jegyzőkönyveit lapozva arra a sajátos felfedezésre bukkanunk, hogy amíg az 1848. évi jegyzőkönyvekben aránylag elég sok utalást találunk a nemzet nagy küzdelmére, addig az 1849. évi jegyzőkönyveiben már nyoma is alig van a szabadságharcnak.

A nagy eseményekről és változásokról március hó 23-án értesül részletesen a város. Két napra rá már közgyűlést hívnak össze, amelyen lelkesen ünneplik az első felelős magyar minisztériumot, éltetik a miniszterelnököt, valamint a nádort, de – elsősorban a királyt.

Az 1848. évi március hó 25. napján tartott közgyűlés így emlékezik meg ezekről:

 „A nemzeti ünnepség díszítésére a piaczon és városháza sarkán nemzeti zászlók tüzessenek ki, megmagyarázni határoztatván ezen gyülekezet az egybehívandó lakosság előtt, valamint a közöröm okát, úgy azt is, hogy a csend és a rend fenntartás, személy és vagyonbéli bátorság főkellékei lévén a szabadságnak, alkotmányos reformnak induló ezen korszak is csak üdvös célt úgy érhet, ha a rend meg nem zavartatik. (…) Figyelmeztessenek a lakosok, hogy annak a rendnek, t.i. a vagyon és személy bátorságnak fenntartására minden módon törekedjenek s békességben várják el, míg a honatyák a harc sorsa felett intézkednek.

(…)

A pesti 12 pontok is a lakosság előtt kihirdettetni és béke csend kedvéért, nehogy az elhalogatás az elöljáróság iránti gyanúskodásra vezessen, magyarázni rendeltettek: a mai napon a nagymise után a piacz kellős közepén nemzeti zászlók kitűzése mellett csakugyan a nagy számmal megjelent lakosság jelenlétében és a tanács szinte ünnepies együttlétével minden renddel és csenben megületvén, végbement, mi tudományul feljegyeztetvén, a főjegyző által elszavalt szónoklat irástárban letétetni rendeltetett.”

Április hó 10-én nyilvános népgyűlés volt, amelyen a jászkunkerületek jászberény közgyülésée megbízott képviselőket választottak. A négy megbízott: Rádóczi Imre tanácsnok, Fölföldi János aljegyző, továbbá Varga Elek és Horváth János voltak. A kérdéses közgyűlést Jászberényben április hó 15-én meg is tartották s a kiküldöttek hazatérvén, referáltak az ott történtekről. Megtudjuk, hogy a hármaskerületek közgyűlésén elsősorban a rend fenntartására irányuló intézkedésekről tárgyaltak. Ennek megfelelően a majsai tanács a közbiztonság és a rend feletti őrködés kérdésében úgy határozott, hogy a város négy részre osztják fel s minden negyed részére egy felügyelőt választanak. Ugyanekkor megszervezik a nemzetőrséget is.

A júniusi közgyűlésre arról értesül, hogy a rácok megtámadták Zentát, amely segítséget kér a támadók ellen.

355 sz. jegyzőkönyv:

„Nagyfejű János tanácsnok, Horváth János képviselő és Kiss Ferenc tanító urak tisztelettel válaszolják a 350. számra, hogy ők Halason odajárván, ott már az őrsereg a zentai tanács felhívására készen van, hanem a halasi tanács felküldötte a levelet a hadügyminiszternek intézkedés végett. Csak úgy indul el a halasi őrsereg, ha onnét a zentai veszély elhárítására felszólíttatik, különben nem. Innen hozván magokkal a válaszolók két rendbéli levelet – egyiket Óbecsén, másikat Zentán költet – felvilágosítás végett. Az előmutatott két levélből megtetszik az, hogy Óbecsén és Zentán nagy veszedelem van, nints tehát részükről egyéb hátra, hanem csak az, hogy az őrsereget alakíttatni és felfegyverezni kell ha netán szükség lenne ránk, készeknek találtassunk.”

Másnap már megérkezik a Zentai segélykérő levél Majsára. Ebben a levélben már azt is jelzik a szorongatott helyzetben lévő Zentaiak, hogy a város 15.000 rác támadta meg. A majsai tanács ekkor még kitér a segítségnyújtás elől, mondván, hogy nincs elegendő fegyvere, sőt még az őrsereg sincs megalakítva, így momentán segítséget nem küldhet.

Mészáros Lázár hadügyminiszter bizonyára úgy rendelkezett, hogy Majsa nyújtson segítséget Zentának, mert a június hó 18-án tartott gyűlésen már a Zentaiak köszönő levelét is felolvassák a tanács előtt. Hogy Majsa a segítséget milyen formában – pénz, katona, vagy fegyver – alakjában küldte-e arról nem történik említés, de legnagyobb valószínűség szerint embert küldött.

Ezen a gyűlésen alakítják meg a nemzetőrség tisztikarát, amely a következő:

A nemzetőrség kapitánya Dávid József, főhadnagy Csontos József, alhadnagyok Kiss Ferenc és Horváth Miklós, őrmesterek Terbe Fülöp és Ettvel János, zászlótartó Patyi József.

Közben Pesten a szabadságharc ügye egyre ért. A miniszteri rendelkezések egymásután jöttek Majsára. Ilyen érdekes rendelet volt az is, amelynek értelmében a kereskedésekben található lőszereket és ólmot le kell foglalni s beszállítani. Majsa erre visszajelenti, hogy a rendelkezésnek készséggel eleget tenne, de a kereskedésekben szemernyi lőszer sincs.

 Hadügyminisztériumból is egymásra jönnek a rendeletek a katonaállításra vonatkozólag. A tanács visszajelenti, hogy Majsán összeírtak ugyan 566 nemzetőrt, amely létszámból kilencven indulásra készen is áll, nincs azonban fegyvere a városnak. Ezért arra kéri a kerületeket, adjanak a városnak fegyvert, hogy a nemzetőröket elindíthassák. A kilencven nemzetőr hamarosan táborba is szállt.

Szeptember elején 18 újoncot küld Majsa, 22-én újabb 36 embert kér a hadügyi kormány. Október elején 18 lovasnemzetőr vonul be Majsáról Laczházára. Ezeknek útiköltségére és kosztírozására a város 50 forintot utal ki a közpénztárból.

December hó 17-én érkezik a rendelet, amely a nemzetőrségi bizottmány megválasztását írja elő. Ez a bizottmány a következő tagokból állott: Horváth Miklós, Márk Pál és Csontos Miklós.

 Az augusztus 27-i gyűlés jegyzőkönyve a toborzás lefolyását írja le a következőkben:

„(…) A fent említett képviselők jelentése következtében a toborzáshoz a mai napon nagymise és prédikáció után hozzáfogatni rendeltetvén oly módon, hogy a nép szokás szerint mint publikációkor a piarz közepére való jövetelre szólíttasson fel. Ez meglévén, főbíró Rádóczi Imre úr itt a városházánál a fogadózászlót fogja fel és ezt a tanács kiséretiben muzsikaszó mellett vigye ki a piarcz közepére, itt kitűzvén a zászlót , főjegyző úr pedig az öszvesereglendő néphöz egy, az idő és alkalomhoz mért buzdító beszédet mondjon, ennek bevégeztével a toborozás muzsikaszó mellett kezdessék meg. A bort, pálinkát és a húst a város fizeti ki.”

Az 1848. évi jegyzőkönyvekből a szabadságharcra vonatkozólag többet kivenni nem lehet. Még ennél is sokkal, kevesebb adat van azonban az 1849. esztendő jegyzőkönyveiben.

Az október hó 13-án tartott gyűlés megállapítja, hogy a Kossuth bankót már nem fogadják el fizetőeszközt gyanánt. A tanács ugyanis a város szolgáit, az uccabaktereket, tizedbírókat stb. Kossuth bankóval akarta kifizetni, ezek azonban visszaadták a pénzt a tanácsnak „kérvén magoknak ezek helyett törvényes értékű pénzt kifizettetni”. A tanács rendeletére a másodbíró vissza is vette a Kossuth bankókat s adott helyettük „törvényes értékű német pénzt”. A város szolgaszemélyzetének, a Kossuth bankókat pedig Jászberénybe küldték el Horváth Pál jászkunkerületi táblabíróhoz becserélés végett.

A gyászos emlékű október 6-ik után következő rémunalom nemcsak halálos ítéletekkel igyekezett a magyarságot megfélemlíteni és „rendet” teremteni, hanem minden igyekezetével azon volt, hogy az összes hivatalokban csak oly egyének üljenek, akik a dinasztiának feltétlen hívei. Hivatalos leíratokat kaptak a városok vezetői, amelyekben igazolniok kellett mind maguk, mind a város, vagy község egyéb vezető személyeinek viselt dolgait és szabadságharc alatti magatartását. Így történt meg, hogy Komáromy Károly plébános úr viselt dolgai után is melegen érlelődött a kamarilla. A jegyzőkönyv szóról szóra ezeket írja:

„Tekintetes Péter Antal kiskunkerületi helyettes kapitány úr felszólította e tanács székét aziránt, hogy tisztelendő Komáromy Károly plébános úrnak egyéniségéről, vagy is inkább arról, hogy a nevezett plébános úr hogyan viselte magát a forradalom előtt, alatt és utána, bizonyítvány adassék.”

A jegyzőkönyvek a továbbiak során nem tesznek említést arról, hogy a tanács milyen bizonyítványt állított ki Komáromy plébánosnak politikai megbízhatóságáról, csaknem bizonyosra vehető azonban, hogy a plébános „ rebellis”, azaz jó hazafi lehetett mert hamarosan adminisztratort találunk a majsai plébánia élén. A viszonyok csendesedésével és a reakció csillapultával azonban visszajött Komáromy s egész 1865-ig plébánosa volt Majsának.

Ifj. Csábrádi János kiskunmajsai gyógyszerész a 20. század első felében írt kéziratos helytörténeti munkája alapján, az idézetek a munkából

No Comment

Minden vélemény számít!

Previous post

In Memoriam Rádió Majsa

Next post

A Szabadságharc ötvenéves jubileuma