A Majsainfó azon filózott ma, mi lesz így Patkós Zsolttal, hogy nem őt, hanem Koncz Jenőt választotta polgármester-jelöltnek a majsai Fidesz. A lehetséges kimenetek közül négyet sorolt fel:

  1. Elindul az ÉK-kel a Fidesszel szemben (Valljuk be, ennek azért nincs túl nagy valószínűsége).
  2. Marad mégis Szankon, és ott indul (A Majsainfó úgy tudja, már bejelentette utódját. Mi úgy tudjuk, a szanki Fidesz szavazta meg polgármester-jelöltként jelenlegi alpolgármesterét. De ez majdnem mindegy.)
  3. A közigazgatásban helyezkedik el valahol (Ami az első pont valószínűtlenségét erősíti).
  4. Kiszáll a politikából

Ehhez mi még hozzátennénk egy ötödiket. Mindent megtesz, hogy mégis ő legyen Majsán a Fidesz polgármester-jelöltje.

Ennyit bevezetésként. A Majsainfó nyomán mi viszont azon kezdtünk el szintén filózgatni, mi lesz így a szakadár PSZM-esekkel. A PSZM ugyanis végletekig megosztott volt a kérdésben, akárcsak a Fidesz, de azzal a lényegi különbséggel, hogy többen nem vállalták fel Koncz Jenőt és egyértelműen Patkós Zsolt mellett kötelezték el magukat, de olyanok is voltak, akik kivárásra játszottak, hogy majd a Fidesz által támogatott jelölt mellé állnak.

Ami nem baj, de a kérdés éppen ebből adódik: mi lesz így ezekkel a PSZM-esekkel?

  1. Beállnak Koncz Jenő támogatói közé (Jenő, mi mindig mondtuk, hogy számíthatsz ránk, itt vagyunk).
  • Az Élhető Kiskunmajsával közösen elindulnak a választáson Patkós Zsolttal vagy nélküle.
  • Nem mennek vissza Koncz Jenő mögé, nem állnak be az ÉK mögé, hanem önállóan indulnak Majsán.

  • Szankon indulnak.

  • Kiszállnak a politikából.

  • Vagy majd elválik.

     

    No Comment

    Minden vélemény számít!

    Previous post

    A KDNP is döntött a majsai polgármester-jelöltről

    Next post

    Kiderült, kik lettek a legjobb zöldség festők