A Nemzeti Sport csak egy héttel később írt róla, így a majsaiak elsőként értesülhettek Pelétől: Kacu a Fradiban folytatja pályafutását. A nyomtatott lapunkban megjelent írást most itt is elolvashatja.

A Fehérvári KC kapusa a kiskunmajsai Szikora Melinda Magyarország egyik legnépszerűbb csapatához, a 2011-es és a 2012-es KEK győztes, és a 2013-ban Bajnokok ligájában a legjobb 8-ig jutó FTC-RAIL CARGO HUNGÁRIA csapatához igazolt. 2008-ban egy 19 éve tehetséges kapust igazolt a fehérvári gárda, 5 évvel később pedig Magyarország egyik legjobb kapusává nőtte ki magát.

Nagyon sokat köszönhet Sugár Tímea kapusedzőnek, aki 101-szer öltötte magára a címeres mezt, aki tudását, tapasztalatát Melindába plántálta. Aki valamikor versenyszerűen sportolt, az tudja, hogy a sporthoz szerencse, tehetség, tudás, és rengeteg befektetett munka  szükséges, amit egy játékos az edzéseken tud megszerezni. Melinda ebben partner volt. KACU jelenleg életének legjobb formájában van, a legutóbb fehérvári színekben lejátszott Kiskunhalas – Fehérvár mérkőzésen a kapuba a hazaiak egész sorozatát mutatta, a védési hatékonysága 49 %-os volt. Elek Gábor a Ferencváros edzője a jövő csapatát építi, és tavaly decemberben egy BSE-Fehérvári mérkőzésen kinézte magának Melindát, és ővele, és a fehérváros Abramoviccsal képzelte el a jövőt.

Nagyon sok játékosnak az álma, hogy egyszer a Fradi kapuját védje. Ez az álom megvalósult.

Ábrándozzunk, Melinda a Bajnokok Ligájában fogja megmutatni tudását. Nem fogunk csalatkozni benne, mert van egy jó tulajdonsága, hogy őt a nehéz mérkőzések hangulata nem bénítja, inkább jobb teljesítményre készteti.

A világ legjobb játékosaival kell szembe néznie. Ráadásul 1-2 mérkőzést le is fog hozni, biztos, hogy a Fradi szurkolók kedvence lesz.

Van egy szép szeretetre méltó, mosolygós és mindig a földön járó kapus, aki Majsán kezdett kézilabdázni, és eljutott a Ferencváros kapujáig. Legyen ez minden ilyen gyerek számára példa, hogy rengeteg befektetett munkával idáig el lehet jutni. Szurkoljunk ennek a lánynak, hogy fejlődése továbbra is ilyen töretlen maradjon, hogy legközelebb már a válogatottság lebegjen a szeme előtt.

Pelé

No Comment

Minden vélemény számít!

Previous post

Kiskunmajsa is a Google térkép utca nézetében

Next post

Felfüggesztett kávé: adj még egyet!